Murka Benedek
magyar
Murka Benedek teljes név
1997. 09. 10. születési év
Budapest születési hely
.Murka Benedek teljes név
1997. 09. 10. születési év
Budapest születési hely
.
Murka Benedek 1997. szeptember 10-én született Budapesten. A jobbhátvéd a labdarúgás alapjait Budakeszin sajátította el, majd 13 évesen Újpestre került, ahol a következő három esztendőben a lila-fehérek korosztályos csapataiban szerepelt. Murka tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2014 tavaszán, csupán 16 évesen lett a 2015-ös őszi Eb-selejtezőkre készülő U18-as nemzeti válogatott egyik alapembere. 2015 év elején a Vasasba igazolt, ahol az első (fél)szezonjában NB II-es bajnoki címet ünnepelhetett az angyalföldi gárdával. A következő idény elején ugyan egy FTC elleni bajnokin csereként bemutatkozott az NB I-ben, de a több játéklehetőség reményében a szezon nagy részét az NB II-es Siófok csapatában töltötte kölcsönben. A 2016/2017-es szezonban visszatért a Vasashoz, ahol immár alapemberként számoltak vele, 20 bajnokin lépett pályára, ezeken pedig kétszer is eredményes volt. A következő szezonban a Vasas az utolsó helyen végzett az OTP Bank Ligában, de még egy teljes szezont eltöltött Angyalföldön az NB II-ben, majd előbb a Csákvár, aztán az Ajka és végül ismét a Csákvár mezét húzta magára. Az elmúlt három idényt a Fejér vármegyei együttesben töltötte. Murka az U18-as, U19-es, U20-as és U21-es válogatottban is pályára lépett.
- 27 éves kora