MOVEMBER

Licitálj Zsótér Donát egyedi mezére!

A novemberi hazai bajnokikon viselt egyedi Zsótér-mezért kapott összeg teljes egészében a Betegápolásért Alapítványhoz kerül majd. 

November már évek óta a prosztatarák elleni küzdelem hónapja, az év 11. hónapja során a különböző szervezetek változatos módokon, például a Movember-kampány keretein belül igyekeznek felhívni a figyelmet a megelőző vizsgálatokra, valamint a betegség kezelési módszereire. A Movember célja, hogy felhívja a figyelmet a férfiak egészségügyi problémáira, elsősorban a prosztata- és hererákra, valamint a mentális betegségekre.

Klubunk idén is csatlakozott a Movember elnevezésű figyelemfelhívó-kampányhoz, amelynek részeként Zsótér Donát dedikált egyedi, a Movember jelképével – egy bajusszal és kék masnival – ellátott első számú mezét ajánljuk fel árverésre. A licit november 24-én, 17:00-kor indul és december 1-jén 12:00-ig tart, a kikiáltási ár 40 000 forint. A licitlépcső ezúttal 10 000 forint. Az árverésen ide kattintva vehetsz részt!

A Betegápolásért Alapítvány​ egyik alapítója a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. A közhasznú alapítvány elsődleges feladatának tekinti, hogy segítse a kórházba a korszerű ápolási eszközök beszerzését, amelyek hozzájárulnak a magasabb szintű ellátáshoz, a betegek magasabb komfortjának biztosításához. A licit bevétele az alapítványon keresztül a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Urológiai osztályhoz kerül majd.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: vidi.hu

További hírek