Hétfőtől a 42 esztendős, jelentős másodosztályú vezetőedzői tapasztalattal rendelkező szakember veszi át csapatunk irányítását.
Klubunk mindenben megállapodott Boér Gáborral, így mától a profi osztályokban vezetőedzőként 230 mérkőzésnél járó szakember irányítja első csapatunk szakmai munkáját.
Boér Gábor 1982. december 19-én született Orosházán. Játékosként az első osztályig jutott, az Újpest FC és a Békéscsabai Előre FC színeiben is szerepelt az NB I-ben, míg légiósként pályára lépett az izraeli profi bajnokságban az F.C. Ashdod játékosaként. A korosztályos magyar utánpótlás-válogatottak mellett kétszer az olimpiai válogatottban is játszott, közben a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát.
Edzői pályafutását 2011-ben kezdte el, amikor megszerezte az UEFA B licencet, az első években utánpótlás vezetőedzőként és szakmai vezetőként dolgozott Orosházán. 2014-ben elvégezte az UEFA A licencet, majd a Békéscsaba második csapatának vezetőedzőjévé nevezték ki. Egy évvel később már a viharsarki klub NB II-es együttesének asszisztensedzője volt, 2017 márciusától pedig vezetőedzőként dolgozott Békéscsabán. Az első csapatot 2019 júniusáig irányította a másodosztályban, ez idő alatt 1,75-ös meccsenkénti pontátlagot produkáltak, csapata 162-110-es gólarányt ért el, és a szűk két és fél év alatt egyszer a harmadik, kétszer az ötödik helyre értek oda az NB II-ben. Közben 2018-ban megszerezte a legmagasabb edzői képesítést, az UEFA Pro licencet is. 2019 júniusa és decembere között az akkor szintén másodosztályú Győr vezetőedzője volt, ahol 18 bajnokin 1,8-as pontátlagot ért el csapatával. 2020 nyarán az élvonalbeli ZTE FC irányítását vette át, itt 2021 márciusáig dolgozott, majd az NB II-es Budafok vezetőedzőjeként folytatta. 2022 januárjától a szlovén másodosztályú NK Nafta vezetőedzője volt, majd 2023 áprilisában visszatért Zalaegerszegre, ahol MOL Magyar Kupát nyert a csapattal. Az elmúlt szezonban a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia szakmai vezetőjeként dolgozott.
Vezetőedzőségei alatt több olyan játékos mutatkozott be, aki azóta az első osztályban szerepel, a legismertebb közülük a Paks középpályása, Mezei Szabolcs. Boér Gábor számos hazai és külföldi tanulmányúton vett részt, járt az RB Leipzignél, az AZ Alkmaarnál, az SK Rapid Wiennnél és érdekesség, hogy 2019-ben a Vidinél is, amikor az első csapatnál zajló videóelemzői munkába tekintett be közelebbről.
Az első- és másodosztályú vezetőedzői tapasztalattal egyaránt rendelkező, az NB II-es bajnokságban remek pontátlagokat produkált szakember hétfőn délelőtt első edzését is megtartja csapatunknak. Sok sikert kívánunk piros-kékben, Gábor!
Új vezetőedzőnk először honlapunknak adott interjút a Vidi vezetőedzőjeként:
Szerző: Óházy Bálint
Fotó: fehervarfc.hu