Kojnok Zsolt két év után, Menyhárt Zsombor pedig egy évet követően húzza magára ismét klubunk mezét.
A Vidi-szurkolóknak nem kell bemutatni csapatunk két régi-új játékosát, hiszen mindketten a Vidi utánpótlásában nevelkedtek és a felnőtt futballban is nálunk, a Vidi II-ben mutatkoztak be.
A 2001-es, móri születésű Kojnok Zsolt, aki 2012-től volt a Vidi játékosa és 2016-ban az U16-os válogatottba is meghívót kapott, 2023-ban igazolt el tőlünk. Az elmúlt két szezont Mezőkövesden töltötte. A 2023/2024-es idényben 12 NB I-es bajnokin lépett pályára a szezon végén az élvonaltól búcsúzó együttesben, az előző kiírásban pedig 14 meccset játszott az NB II-ben.
A 2004-es születésű Menyhárt Zsombor 2018-ban tagja volt a Vidi U14-es bajnokcsapatának. 2020 augusztusában, mindösszesen 16 évesen mutatkozott be a Vidi II NB III-as csapatában az akkori szezonnyitó bajnokin, a Veszprém - Vidi II meccsen. Első profi szerződését 2021 őszén írta alá klubunkkal, majd egy évvel később, 2022 őszén bemutatkozott az NB I-ben is. Az előző szezon végén Csákvárra igazolt, ahol hét alkalommal lépett pályára NB II-es bajnokin.
Mindkét saját nevelésű játékosunknak sok sikert kívánunk újra Vidi-mezben!
Author: Wéninger Ákos
Photo: fehervarfc.hu